2022. február 12-én a Szent II. János Pál pápa által 30 éve alapított Betegek Világnapján Győrben, a Szent Erzsébet templomban a Prof. Dr. habil Schmidt Péter által vezetett “Egészséges Nemzedékért” Alapítvány szervezésében került sor ünnepi szentmise keretében a betegek szent kenetének kiszolgáltatására az arra rászorulóknak. A szentmisét Dr. Lukácsi Zoltán székesegyházi kanonok celebrálta, melyen ünnepi köszöntőt mondott Széles Sándor kormánymegbízott, valamint Dr. Pergel Elza Győr Megyei Jogú Város alpolgármestere. A vendégek között volt Szeles Szabolcs alpolgármester is, valamint a Szent Lázár Lovagrend dámái és lovagjai. Mint minden évben idén is a Magyar Nemzetőrség “Török István” Győr-Moson-Sopron Megyei Szövetsége részéről részt vettek a rendezvényen Dr. vitéz Czapáry-Martincsevics András nemzetőr altábornagy, elnök-parancsnok, Bede Tamás nemzetőr dandártábornok, ügyvezető elnök és csapatzászlóval tisztelegve Gerendi Attila nemzetőr dandártábornok, alelnök. A szentmisét követően az egyházközség meghívására a résztvevők jó hangulatú agapén vettek részt az Újvárosi Művelődési Házban. Köszönet a fényképeket készítő vitéz Peterdy György nemzetes Úrnak!