• 2016. szeptember 10.-én 11.00 órakor megemlékezést tartott a Magyar Nemzetőrök Országos Szövetsége, Kecskemét Megyei Jogú Város Lengyel Települési Nemzetiségi Önkormányzata és Ágfalva Polgármesteri Hivatala. A megemlékezésen Ágfalva Önkormányzat képviseletében jelen volt Pék Zsuzsanna polgármester asszony. Az emlékezők először a Baracsi László kecskeméti felkelő emlékművénél gyülekeztek, amelyet a Kecskemét város Polgármestere Zimay Károly állíttatott 1929-ben. A Himnusz eléneklése után vitéz lovag dr. Czapáry-Martincsevics András nemzetőr vezérőrnagy Úr a Magyar Nemzetőrség „Török István” Győr-Moson-Sopron Megyei Szövetségének elnök-parancsnoka és a TIB tagja mondta el megemlékezését. Az emlékműnél koszorút helyeztünk el. A végén közösen elénekeltük a Szózatot. A megemlékezés zárását követően Baracsi László hős sírjánál az ágfalvi temetőben megemlékező szöveget mondott Bakos Tibor nemzetőr dandártábornok Úr a Magyar Nemzetőrség Országos Parancsnok helyettese. Ezt követően 12 éve elhunyt vitéz Wágner Géza Ágfalva volt polgármestere sírjánál lovag Polyák József nemzetőr vezérőrnagy Úr a Magyar Nemzetőrök Országos Szövetsége parancsnok helyettese mondott néhány szót, majd az emlékezés virágait helyezték el az emlékezők kifejezve a tiszteletüket.

dsc_0689 dsc_0691 dsc_0694 dsc_0713 dsc_0716 dsc_0720 dsc_0723 dsc_0724 dsc_0725 dsc_0729 dsc_0734 dsc_0735

Fotó: Bakosné Ildikó